 „Glamour as Resistance” című kiállítása és elemzése bemutatja, hogyan használta Wong a divatot és a glamour-t saját identitása és üzenete kifejezésére, miközben szembeszállt az ázsiai nőkkel szembeni sztereotípiákkal.){kind=link}
Anna May Wong, az első kínai-amerikai filmsztár, nem csupán Hollywoodban hagyott mély nyomot, hanem divatikonként is úttörő szerepet játszott. A Metropolitan Művészeti Múzeum (The Met) „Glamour as Resistance” című kiállítása és elemzése bemutatja, hogyan használta Wong a divatot és a glamour-t saját identitása és üzenete kifejezésére, miközben szembeszállt az ázsiai nőkkel szembeni sztereotípiákkal.
A sárkányruha története
Anna May Wong 1934-ben viselte híres fekete sárkányruháját a Limehouse Blues című Paramount-filmben, amely London kínai bevándorló közösségében játszódik. A ruha Travis Banton jelmeztervező alkotása volt, aki a 1930-as évek Art Deco divatjának Chinoiserie hullámát tükrözte. A hosszú ujjú, magas nyakú ruha arany- és ezüstszínű flitterekkel hímzett sárkányt ábrázolt, amely a teljes ruhán végigfutott, a vonat köré tekeredve és a vállakon szétterülve. Ez a design nem csupán esztétikai elem volt, hanem Wong személyiségének és szerepeinek szimbóluma is.
A Chinoiserie és a sárkány szimbolikája
A sárkányruha Chinoiserie stílusban készült, amely az európai művészetben és divatban gyakran idealizált és stilizált formában jelenítette meg az ázsiai kultúrát. A Ming- és Qing-dinasztiák idején például a sárkányokat kizárólag az uralkodói család ruháin használták medál formában. Wong ruháján azonban a sárkány alakja inkább fantáziadús és túlzó volt, mintsem autentikus. Ez a stilizáció egy porcelánváza ihletésére készült, amelyeken gyakran látható volt egy körbefutó sárkány. A ruha így egyszerre idézte meg az ázsiai kultúrát és mutatta be annak európai interpretációját.
A Dragon Lady sztereotípia és Wong ellenállása
A 1930-as években Anna May Wong szerepei gyakran kapcsolódtak az úgynevezett „Dragon Lady” sztereotípiához, amely az ázsiai nőket erősnek, csábítónak és kegyetlennek ábrázolta. Ez különösen igaz volt Wong 1931-es Daughter of the Dragon című filmjére. Bár a Limehouse Blues-ban játszott Tu Tuan karaktere sem mentesült teljesen ezek alól a klisék alól, Wong egy publicity fotón saját személyiségét helyezte előtérbe. A képen nemcsak hogy elrejti a sárkány motívumot testének ívével, hanem ikonikus frizurájával is önmagát mutatja meg – nem mint karaktert, hanem mint divatikont.
A glamour mint ellenállás eszköze
Anne Anlin Cheng Ornamentalism című könyvében rámutatott arra, hogy a glamour felszabadító erőt jelenthetett azoknak a nőknek – különösen színes bőrű nőknek –, akik egyszerre voltak láthatatlanok és túlságosan láthatók a fehér média világában. Wong sárkányruhája ebben az értelemben egy „ellenálló tárgy” lett: egyszerre testesítette meg az ornamentális szépséget és Wong személyes üzenetét. A ruha viselése során Wong nemcsak egy porcelánváza vagy fekete lakk képernyő képét idézte meg, hanem saját testi valóságát is hangsúlyozta.
Anna May Wong öröksége
Wong karrierje során számos akadállyal nézett szembe Hollywood rasszista előítéletei miatt. Kínai-amerikai nőként gyakran kapott egzotikus vagy alárendelt szerepeket, amelyek nem tükrözték valódi tehetségét. Ennek ellenére Wong divatikonként és úttörőként marad emlékezetes: ő volt az első kínai-amerikai nő, aki nemzetközi sztárrá vált, miközben saját stílusával és intelligenciájával formálta meg közönsége percepcióját.
Anna May Wong története ma is releváns: példája arra emlékeztet minket, hogy a divat és művészet eszköz lehet az identitás kifejezésére és társadalmi normák megkérdőjelezésére. Az ő öröksége tovább él nemcsak Hollywoodban, hanem minden olyan közösségben is, amely küzd az előítéletekkel szemben.